A Budapest Intézet munkatársai csatlakoztak a Mit ígérnek? elnevezésű civil kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a választási kampány időszakában független és elfogulatlan módon értékelje a pártok programját, elsősorban annak célzottságát, megalapozottságát és számonkérhetőségét.
A kezdeményezést fiatal közgazdászok indították 2009 végén. Az alapítók szándéka szerint az értékelések hitelességének garanciája a projekt lehető legszélesebb körű nyilvánossága és nyitottsága, az értékelési módszerek és eredmények átláthatósága. Ennek érdekében a kezdeményezés fórumot kíván nyújtani a mitigernek.hu honlapon, ahol elérhetőek lesznek a friss eredmények, illetve ahol bemutatja az eredményekhez vezető háttérszámításokat is.
A Mit ígérnek? kezdeményezésről Reszkető Petra adott interjút az ATV Jam 2010. feburár 3.-i adásában.
Közkeletű tévedés feltételezni, hogy a köz érdekében leghangosabban panaszkodók egyben a közjó legelkötelezettebb hívei is. (Edmund Burke, 1769)
Legfrisebb tanulmányainkat letöltheti innen:
| TÁMOP 3.3.1 közoktatási esélyegyenlőségi projekt értékelése (tanulmány)
| Az ÁFSZ modernizációjának értékelése (jelentés)
| Szakértői Jelentés a Poszt-Lisszaboni Stratégiával kapcsolatos magyar álláspont megalapozásához
Kérjen értesítést friss tanulmányinkról.
Korábbi tanulmányainkat megtekintheti itt.