Közzétettük az OKM megbízásából készített értékelésünket a hátrányos helyzetű gyerekek oktatását támogató TÁMOP 3.3.1. esélyegyenlőségi és integrációs kiemelt projektről.
A 2007 végén indított TÁMOP 3.3.1. kiemelt projekt a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének növelését célozza. Az egyes alprogramokról eddig készült elemzések és értékelések jelentős részeredményekről számoltak be, a program egészéről azonban ezidáig nem készült átfogó külső értékelés.
A Budapest Intézet interim értékelése szerint a projekt fontos társadalmi célt, átgondolt keretben, tudatos és körültekintő koordinációval, nehéz keretek közt valósít meg. A projekt jelentős eredményeket ért el, nagyrészt a tervezettek szerint valósult meg. Legnagyobb erőssége a relevancia és a koherencia: a jól körülhatárolt problémákra adekvát és összehangolt választ ad. Legkritikusabb pontja a finanszírozási korlátokhoz való alkalmazkodás és a kommunikáció.
Az értékelés zárótanulmánya és összefoglalója is letölthető honlapunkról.
Közkeletű tévedés feltételezni, hogy a köz érdekében leghangosabban panaszkodók egyben a közjó legelkötelezettebb hívei is. (Edmund Burke, 1769)
Legfrisebb tanulmányainkat letöltheti innen:
| TÁMOP 3.3.1 közoktatási esélyegyenlőségi projekt értékelése (tanulmány)
| Az ÁFSZ modernizációjának értékelése (jelentés)
| Szakértői Jelentés a Poszt-Lisszaboni Stratégiával kapcsolatos magyar álláspont megalapozásához
Kérjen értesítést friss tanulmányinkról.
Korábbi tanulmányainkat megtekintheti itt.